




Készülj célzottan, gyakorolj mintafeladatokkal, ismerd a vizsga menetét, és fejleszd a készségeket valódi szituációk mentén.
Az ECL nyelvvizsga-bizonyítvány A2, B1, B2 és C1 szinten számos hatóság, intézmény és felsőoktatási intézmény által hivatalosan elismert az általános nyelvi kompetencia igazolására. A szükséges nyelvi szint és a bizonyítvány érvényességi ideje az adott felhasználási területtől függ, és azt rendszerint az elismerésért felelős szerv határozza meg. Az érintett intézmények sokfélesége miatt a következő lista nem teljes, hanem folyamatosan bővül. Javasoljuk, hogy minden esetben előzetesen tájékozódjanak az adott hatóságnál (pl. nagykövetség, egyetem, munkáltató) az elfogadhatóság feltételeiről.
1. A feladat megoldása előtt olvassa el a teljes szöveget!
2. Nem szükséges minden szó vagy kifejezés pontos jelentését megérteni. Ne ijedjen meg, ha ismeretlen szavakkal találkozik a szövegben. Lehet, hogy azokra a részekre nem is kérdeznek rá.
3. A kérdések sorrendje mindig a szövegben lévő sorrendet követi, tehát az első kérdésekre a szöveg elején keresse a választ, és az utolsó kérdésekre a szöveg vége felé.
4. Jelölje meg azokat a helyeket a szövegben, ahol megtalálja a válaszokat.
5. Figyelje az utalások rendszerét a szövegben. Keresse az összekötő elemeket. Figyelje meg, hogyan változnak a témák, az időre utaló kifejezések a szövegben.
6. Ha hiányos szöveget kell kiegészíteni, olvassa el az egész mondatot. A kiválasztott szónak/kifejezésnek az üres rész utáni szöveghez is illeszkednie kell.
7. Ellenőrizze, hogy minden kiegészítést csak egyszer használt fel. (A már felhasznált részeket jelölje meg magának. )
8. Minden feladatnál vannak hamis opciók, olyan megadott szavak/szószerkezetek/mellékmondatok, amelyek sehova sem illenek.
9. Ha kérdésekre kell felelni, figyelmesen olvassa el a kérdőszavakat, mert azok segítik a pontos, helyes válasz megadását.
10. A kérdésekre a szövegben keresse a választ, és ne saját tudása alapján válaszoljon.
11. Törekedjen arra, hogy rövid választ adjon. Ha a feladat utasítása megadja az elvárt szószámot, akkor azt ne lépje túl. A kérdés után zárójelbe tett szám azt jelzi, hogy egy felsorolás hány elemét kell beírnia helyes megoldáshoz.
12. Nem szükséges szabatos egész mondattal válaszolni. Nem fogadható el, ha teljes bekezdéseket bemásol válaszként.
13. Ha a válasz érthető és egyértelmű, a helyesírási hibák nem járnak pontlevonással, a hibás helyesírással leírt válasz elfogadható.
14. A nyelvtani hibák nem számítanak hibának, ha érthető, hogy kire vagy mire vonatkozik a válasza, és helyes az igeidő.
15. Amennyiben a helyes válasz betűjelét egy táblázatba kell beírni és javítani szeretne, figyeljen arra, hogy a javítás egyértelmű legyen. Az értékelők csak a táblázatba beírt megoldásokat veszik figyelembe.
1. Ebben a vizsgarészben két feladatot kell megoldania. Kezdje az Ön számára könnyebb feladattal.
2. Nem szükséges vázlatot írni, ha mégis ír, ezt is a tesztfüzetbe kell írnia.
3. Az íráskészség vizsgarészben (fogalmazás) egynyelvű vagy kétnyelvű nyomtatott szótárt használhat. A tematikus, képes szótárak használata nem engedélyezett. A vizsgahely nem tud szótárt biztosítani.
4. Tartsa be az utasításban szereplő szószámot. Az eltérés +/-10% lehet. A névelők, a vonzatok, az aláírás a végén stb. beleszámítanak az elvárt szószámba. A sorok számozottak, ez segíti önt a szószám ellenőrzésében.
5. Figyelmesen olvassa el az irányítási szempontokat. Minden irányítási szempontra térjen ki a fogalmazásában.
6. Megfelelően építse fel a fogalmazását, munkáját tagolja bekezdésekre.
7. Ennél a készségnél értékelési szempont a helyesírás, a nyelvhelyesség és a központozás (pont, vessző, írásjelek). Hagyjon magának időt a megírt fogalmazás ellenőrzésére.
8. Írjon olvashatóan.
1. A kérdések sorrendje a hangzó szöveg sorrendjét követi.
2. Nem kell mindent megérteni, ezért ne aggódjon, ha vannak olyan részek, amelyeket nem ért.
3. Próbáljon meg minden kérdésre válaszolni az első meghallgatás után, hogy a második meghallgatást a válaszai ellenőrzésére vagy javítására használhassa.
4. A szöveg hallgatása közben jegyzetelhet, és leírhatja a kulcsszavakat. A feladat végén lesz egy kis ideje arra, hogy véglegesítse a válaszait.
5. A feleletválasztós teszteknél emelje ki, hogy a bevezető mondat mire kérdez rá.
6. A feleletválasztós teszteknél a helyes válasz betűjelét egy táblázatba kell beírni. Amennyiben javítani szeretne, figyeljen arra, hogy a javítás egyértelmű legyen. Az értékelők csak a táblázatba beírt megoldásokat veszik figyelembe.
7. A kérdés után zárójelbe tett számmal jelzik, hogy egy felsorolás hány elemét kell beírni helyes válaszként.
8. Nem szükséges egész mondatokat írnia.
9. A nyelvtani hibák nem számítanak hibának, ha érthető, hogy kire vagy mire vonatkozik a válasza, és az igeidő is helyes.
10. A helyesírási hibákat nem veszik figyelembe, ha a válasz értelmezhető.
1. A beszédkészség vizsgarész dátuma eltérhet az írásbeli részvizsga és a beszédértés vizsgarész időpontjától (meg is előzheti azt).
2. A vizsga párban zajlik. Ha kívánja, a jelentkezéskor kiválaszthatja a vizsgázótársát.
3. Tanácsos 20 perccel korábban megérkezni.
4. Nem szükséges nagyon elegánsan felöltözi, vegyen fel kényelmes ruhát.
5. Hozzon magával személyigazolványt, útlevelet vagy jogosítványt, valamint a vizsgázói azonosítóját.
6. A vizsgáról hangfelvétel készül.
7. A vizsga 20 percig tart, és ez tartalmazza a vizsgázók távozása utáni értékelést is.
8. Az Ön pontszáma nem függ a vizsgázótársának teljesítményétől. A beszélgetést vezető vizsgáztató és az értékelő egyenként értékeli a vizsgázók teljesítményét. Ha a társa túl keveset beszél, vagy túl sokat szeretne beszélni, a vizsgáztató segít a megfelelő egyensúly megteremtésében.
9. Ne beszéljen anyanyelvén, ne kérdezzen rá anyanyelvén egy adott szó jelentésére.
10. A vizsga első része a ráhangolódást szolgálja, ezt a részt nem értékelik.
11. A második vizsgarészben aktívan vegyen részt a beszélgetésben. Merjen kérdezni a vizsgázótársától, merjen ellentmondani neki, helyesbíteni. Figyeljen a vizsgázótársára, reagáljon az általa elmondottakra, kommentálja azt, amit a másik vizsgázó mondott.
12. Tartson szemkontaktust, nézzen a vizsgázótársára a beszélgetés alatt.
13. Ha észreveszi, hogy nyelvtani hibát vétett, akkor vagy javítsa ki magát rögtön, vagy folytassa a beszélgetést.
14. Ne csak igennel vagy nemmel válaszoljon a kérdésekre.
15. A harmadik vizsgarészben önállóan kell képek alapján egy témáról beszélnie. A vizsgáztató kérdéseket tehet fel a monológ elhangzása után.
Célorientált felkészítés megbízható anyagokkal, tapasztalt oktatóktól, valós vizsgaszimulációk, személyre szabott visszajelzés garantált felkészülési biztonság.
A tananyag és a gyakorlati feladatok minden esetben az aktuális ECL vizsgakövetelményekhez igazodnak felesleges kitérők nélkül, lényegre törően.
© Minden szerzői jog 2025 MODELLO tulajdona