Tag: Női szabó Tanfolyam (OKJ Képzés)

0

Női szabó

Nem titok: manapság lasszóval sem lehet jó szakembert fogni. Ennek ellenére diplomások ezrei kerülnek ki évről évre a felsőoktatási intézményekből – növelve a munkanélküliek egyébként sem alacsony számát.

Engedélyszám: E-000526/2014/A057
OKJ szám: 34 542 06

Aki varr, szab, szűkít, bővít és átalakít…!

Az országban alig akad női szabó. Persze nem is mindenkinek esik kézre a tű meg a cérna, ám ha szeretsz varrogatni, és a fantáziád is bővelkedik egyedibbnél egyedibb ötletekben, akkor hagyd ott az irodai munkát, és válts pályát – sosem késő.

Az pedig, hogy könnyedén el tudsz majd helyezkedni vele, nagyjából biztos, a női szabó ugyanis kimagasló helyet foglal el a hiányszakmák között.

A szakma rejtelmei az előzőekhez hasonlóan OKJ-s tanfolyam által sajátíthatók el. A jelentkezés feltétele szintén csupán az általános iskolai nyolc osztály elvégzése, a tanfolyam közben pedig bárkinek lehetősége van specializálódni férfiruhákra, gyermekruhákra vagy éppen lakástextilekre.

A szakképesítés OKJ száma: 34 542 06
A szakképesítés feltétele: orvosi alkalmassági vizsgálat szükséges

A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A női szabó feladata műszaki dokumentáció alapján, sorozat- és méretes női ruházati termékek gyártása, egyéb termékek ágynemű, függöny, lakástextíliák készítése, ruházati termékek átalakítása, javítása. A női szabó üzleti kommunikációt folytat méretes és sorozatgyártás megrendelésnek megfelelően, előkészíti a ruházati termék gyártását. Összeállítja a terméket az aktuális divatnak, illetve a megrendelő igényének megfelelően.
Ruhaipari alsó-és felsőruházati termékeket készít méretes és sorozat gyártástechnológiával.
Alkalmi ruhát és korhű ruhát készít.

Tudtad?
Egy-egy szakmával a zsebedben nemcsak alkalmazottként helyezkedhetsz el, hanem saját vállalkozásra is szert tehetsz.

Az Európai Unió évente számos pályázatot ír ki kezdő vállalkozóknak, és támogatja is azokat. Emellett jó néhány banknál elérhetőek olyan hitelkonstrukciók, melyek kifejezetten vállalkozások elindításához ajánlottak.

Nálunk megtalálja számítását!
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény

Jelentkezés

© “IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
“IOSZIA” – For the People… Partnereink, Referenciáink
ECL NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1769, EURO EXAM NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1894, ECDL VIZSGAHELY AZ: 518
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 
Adószáma: 13531223-2-42, Cégjegyzékszáma: 01-09-283044 – Felnőttképzés
“IOSZIA” OKJ Képzések – OKJ Tanfolyamok – Nyelvtanfolyamok – Nyelvvizsgák! Oldaltérkép

0

noi-szabo-szombathely

Képzés megnevezése: Női szabó
OKJ azonosító: 34 542 06
Képzés helyszíne: Szombathely
Óraszám: 1100
Engedélyszám: E-000526/2014/A057

Elmélet és gyakorlat aránya:
330 (30%) elméleti; 770 (70%) gyakorlati óra

A képesítés rövid leírása:
A női szabó műszaki dokumentáció alapján sorozat- és méretes női ruházati termékeket gyárt, egyéb termékeket készít: ágynemű, függöny, lakástextíliák, ruházati termékeket átalakít, javít.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • értelmezni a műszaki dokumentációt és rajzi ábrákat
  • kereskedelmi szabásmintákat kiválasztani és módosítani a megrendelők és ruha gyártók specifikációi és igényei szerint
  • méreteket és mérettáblázatokat értelmezni
  • alapszabásmintát készíteni
  • alapszabásmintát modellezni
  • ruhaipari gyártáselőkészítő programokat alkalmazni
  •  szabást és szabászati előkészítő műveleteket végezni
  • textiltermék ragasztási műveleteket végezni
  • vasaló berendezéseket üzemeltetni
  • ruhaipari gépeket üzemeltetni
  • kiszabott alkatrészeket a technológiai utasításnak megfelelően összeállítani
  • befejező munkálatokat elvégezni
  • a megrendelők egyéni igényei szerint női ruházati termékeket készíteni, átalakítani, javítani, tanácsokat adni

A képzés moduljai:

  • 10113-16 Ruhaipari anyagvizsgálatok
  • 10114-16 Ruhaipari gyártmánytervezés
  • 10115-16 Textiltermékek összeállítása
  • 10118-16 Lakástextíliák készítése
  • 10120-16 Női ruhák készítése és értékesítése
  • 11497-12 Foglalkozás I.
  • 11499-12 Foglalkozás II.
  • 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság

Intenzitás: Elmélet: heti 35 (5*7) óra, Gyakorlat: heti 40 óra (5*8) óra

Bemeneti feltételek:
alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012 (VIII.27.) NGM rendelet 3. számú mellékletben a könnyűipar meghatározott kompetenciák birtokában, foglalkozás egészségügyi alkalmasság megléte, betöltött 16. életév és a tankötelezettség teljesítése.

A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezés

A jelentkezési lap kitöltésével Ön hozzájárul, hogy adatait a weboldal tárolja és kezelje.

© “IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
“IOSZIA” – For the People… Partnereink, Referenciáink
ECL NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1769, EURO EXAM NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1894, ECDL VIZSGAHELY AZ: 518
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014
Adószáma: 13531223-2-42, Cégjegyzékszáma: 01-09-283044 – Felnőttképzés
“IOSZIA” OKJ KépzésekOKJ TanfolyamokNyelvtanfolyamokNyelvvizsgák! Oldaltérkép

0
MegyeTelepülésKépzés megnevezéseOKJ szám/SzPk számKépzés óraszáma
Győr-Moson-SopronKapuvárNői szabó34 542 061080

Női szabó szakképesítés OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A057) alapján folytatott képzés azonosító száma: 34 542 06
A Könnyűipar szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés

A képzés megkezdésének feltételei:
– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Képzési Modulok listája:
– 10113-16 Ruhaipari anyagvizsgálatok
– 10114-16 Ruhaipari gyártmánytervezés
– 10115-16 Textiltermékek összeállítása
– 10118-16 Lakástextíliák készítése
– 10120-16 Női ruhák készítése és értékesítése
– 11497-12 Foglalkoztatás I.
– 11499-12 Foglalkoztatás II.
– 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság

Szakmai és Vizsgakövetelmény Letöltés

Jelentkezés

A jelentkezési lap kitöltésével Ön hozzájárul, hogy adatait a weboldal tárolja és kezelje.

© “IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
“IOSZIA” – For the People… Partnereink, Referenciáink
ECL NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1769, EURO EXAM NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1894, ECDL VIZSGAHELY AZ: 518
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 
Adószáma: 13531223-2-42, Cégjegyzékszáma: 01-09-283044 – Felnőttképzés
“IOSZIA” OKJ Képzések – OKJ Tanfolyamok – Nyelvtanfolyamok – Nyelvvizsgák! Oldaltérkép

0

Női szabó tanfolyam indul Győrben! Jelentkezzen most!

Intézményünk, az „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. 2017. évben is szeretne új tudást átadni az Ön részére – Európai Uniós pályázat által finanszírozott, csoportos képzési formában. Ebből adódóan a képzés és vele járó egyéb kiadás Önnek teljesen ingyenes, sőt!…. még fizetnek Önnek azért, hogy képezze magát!

A tanfolyamra jelentkezni lehet és bővebb információt kaphat a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán.

Szakmai és Vizsgakövetelmény Letöltés

További információért forduljon Hozzánk: 06-37/301-649 vagy a tanfolyam@ioszia.hu e-mail címen.

Női szabó tanfolyamra jelentkezzen most minden kötelezettség nélkül!

© “IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
“IOSZIA” – For the People… Partnereink, Referenciáink
ECL NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1769, EURO EXAM NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1894, ECDL VIZSGAHELY AZ: 518
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014
Adószáma: 13531223-2-42, Cégjegyzékszáma: 01-09-283044 – Felnőttképzés
“IOSZIA” OKJ KépzésekOKJ TanfolyamokNyelvtanfolyamokNyelvvizsgák! Oldaltérkép

0

Női szabó tanfolyam indul! Jelentkezzen most!

Intézményünk, az „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. 2017. évben is szeretne új tudást átadni az Ön részére – Európai Uniós pályázat által finanszírozott, csoportos képzési formában. Ebből adódóan a képzés és vele járó egyéb kiadás Önnek teljesen ingyenes, sőt!…. még fizetnek Önnek azért, hogy képezze magát!

A tanfolyamra jelentkezni lehet és bővebb információt kaphat a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán.

További információért forduljon Hozzánk:   06-37/301-649   vagy a   tanfolyam@ioszia.hu  e-mail címen.

Női szabó tanfolyamra jelentkezzen most minden kötelezettség nélkül!

© “IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
“IOSZIA” – For the People… Partnereink, Referenciáink
ECL NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1769, EURO EXAM NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1894, ECDL VIZSGAHELY AZ: 518
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014
Adószáma: 13531223-2-42, Cégjegyzékszáma: 01-09-283044 – Felnőttképzés
“IOSZIA” OKJ KépzésekOKJ TanfolyamokNyelvtanfolyamokNyelvvizsgák!  Oldaltérkép

Az új évben Önnek indítja az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Női szabó szakképesítés OKJ Képzést. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. A Női szabó szakképesítés OKJ tanfolyam elvégzése után képes lesz a műszaki dokumentáció alapján, sorozat- és méretes női ruházati termékek gyártására, egyéb termékek ágynemű, függöny, lakástextíliák készítésére, ruházati termékek átalakítására, javítására. A tanfolyam sikeres elvégzése után további kedvezménnyel náluk elvégezheti a 35 542 01 Munkaruha- és védőruha-készítő (szakképesítés-ráépülés) képzést!
A Női szabó szakképesítéssel betölthető munkakörök: Nőiruha-készítő, Női szabó, Lakástextil-készítő, Ruhakészítő, Mérték utáni szabó
Női szabó szakképesítés OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A057) alapján folytatott képzés azonosító száma: 34 542 06
A Könnyűipar szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés

A képzés megkezdésének feltételei:
– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Elmélet/gyakorlat aránya: 30%-elmélet, 70%-gyakorlat
Iskolarendszeren kívüli szakképzésben a maximális óraszám: 1300 óra

Képzési Modulok listája:
– 10113-16 Ruhaipari anyagvizsgálatok
– 10114-16 Ruhaipari gyártmánytervezés
– 10115-16 Textiltermékek összeállítása
– 10118-16 Lakástextíliák készítése
– 10120-16 Női ruhák készítése és értékesítése
– 11497-12 Foglalkoztatás I.
– 11499-12 Foglalkoztatás II.
– 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság

A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: valamennyi modulból a modulzáró vizsga eredményes letétele.
A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei: gyakorlat, szóbeli, írásbeli
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

Női szabó OKJ Képzés

Női szabó tanfolyam

A 164. sorszámú Női szabó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 542 06
1.2. Szakképesítés megnevezése: Női szabó
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 900-1300

2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2. Szakmai előképzettség: –
2.3. Előírt gyakorlat: –
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %
2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartalma:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

ABC
3.1.1.FEOR számaFEOR megnevezéseA szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)
3.1.2.7212Szabó, varróNőiruha-készítő
3.1.3.Női szabó
3.1.4.Lakástextil-készítő
3.1.5.Ruhakészítő
3.1.6.Mérték utáni szabó

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A női szabó műszaki dokumentáció alapján sorozat- és méretes női ruházati termékeket gyárt, egyéb termékeket készít: ágynemű, függöny, lakástextíliák, ruházati termékeket átalakít, javít.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
– értelmezni a műszaki dokumentációt és rajzi ábrákat
– kereskedelmi szabásmintákat kiválasztani és módosítani a megrendelők és ruha gyártók specifikációi és igényei szerint
– méreteket és mérettáblázatokat értelmezni
– alapszabásmintát készíteni
– alapszabásmintát modellezni
– ruhaipari gyártáselőkészítő programokat alkalmazni
– szabást és szabászati előkészítő műveleteket végezni
– textiltermék ragasztási műveleteket végezni
– vasaló berendezéseket üzemeltetni
– ruhaipari gépeket üzemeltetni
– kiszabott alkatrészeket a technológiai utasításnak megfelelően összeállítani
– befejező munkálatokat elvégezni
– a megrendelők egyéni igényei szerint női ruházati termékeket készíteni, átalakítani, javítani, tanácsokat adni
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

ABC
3.3.1.A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés
3.3.2.azonosító számamegnevezéseA kapcsolódás módja
3.3.3.21 542 01Lakástextil-készítőrészszakképesítés
3.3.4.35 542 01Munkaruha- és védőruha- készítőszakképesítés-ráépülés
3.3.5.21 542 02Textiltermék összeállítórészszakképesítés
3.3.6.34 542 01Bőrdíszművesazonos ágazat
3.3.7.54 542 01Bőrfeldolgozó-ipari technikusazonos ágazat
3.3.8.34 542 02Cipőkészítőazonos ágazat
3.3.9.34 542 03Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállítóazonos ágazat
3.3.10.34 542 04Férfiszabóazonos ágazat
3.3.11.54 542 02Ruhaipari technikusazonos ágazat
3.3.12.54 542 03Textilipari technikusazonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

AB
4.1.A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti
4.2.azonosító számamegnevezése
4.3.10113-16Ruhaipari anyagvizsgálatok
4.4.10114-16Ruhaipari gyártmánytervezés
4.5.10115-16Textiltermékek összeállítása
4.6.10118-16Lakástextíliák készítése
4.7.10120-16Női ruhák készítése és értékesítése
4.8.11497-12Foglalkoztatás I.
4.9.11499-12Foglalkoztatás II.
4.10.11500-12Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
Iskolai rendszerű képzés esetén a tanév utolsó napjáig, iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára jelentkezés napjáig méretes női ruházati termék készítése és műszaki dokumentálása, leadása a vizsgaszervezőnek.
5.2. Modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

ABC
5.2.1.A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak
5.2.2.azonosító számamegnevezésea modulzáró vizsga vizsgatevékenysége
5.2.3.10113-16Ruhaipari anyagvizsgálatokírásbeli
5.2.4.10114-16Ruhaipari gyártmánytervezésírásbeli
5.2.5.10115-16Textiltermékek összeállításagyakorlati
5.2.6.10118-16Lakástextíliák készítésegyakorlati
5.2.7.10120-16Női ruhák készítése és értékesítésegyakorlati, szóbeli
5.2.8.11497-12Foglalkoztatás I.írásbeli
5.2.9.11499-12Foglalkoztatás II.írásbeli
5.2.10.11500-12Munkahelyi egészség és biztonságírásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Méretes női ruházati termék (vizsgaremek) és műszaki dokumentációjának készítése, bemutatása
A vizsgafeladat ismertetése:
Méretes női ruházati termék készítése és műszaki dokumentációja, amely tartalmazza a szabásmintákat M1:1, a számítógépes tervező programmal elkészített felfektetési rajzokat, a technológiai leírást, a megrendelőt, az árkalkulációt és a kitöltött számlát összefűzött állapotban. A tanuló szabadon választ terméket a vizsgaszervező által rendelkezésre bocsátott modellgyűjteményből.
Az elkészített méretes női ruházati termék és műszaki dokumentációjának bemutatása
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 % (készítés 10 %, bemutatás 5 %)
B) A vizsgafeladat megnevezése: Textiltermékek összeállítása
A vizsgafeladat ismertetése:
Termék összeállítás szabott és előkészített alkatrészekből műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján a munkabiztonsági előírások betartásával elkészíti a véletlenszerűen kiválasztott tételmodellt
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %
C) A vizsgafeladat megnevezése: Lakástextil termék készítése
A vizsgafeladat ismertetése:
Lakástextil termék készítés szabott és előkészített alkatrészekből műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján a munkabiztonsági előírások betartásával elkészíti a véletlenszerűen kiválasztott tételmodellt
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %
D) A vizsgafeladat megnevezése: Női ruházati termék készítése
A vizsgafeladat ismertetése:
Kiszabott és előkészített alkatrészekből női blézer vagy női kabát készítése (minimum feltételek bélelt, gallérral és zsebekkel készülő ruházati termék). A vizsga ideje alatt a gépek és berendezések munkabiztonsági előírásainak betartása
A vizsgafeladat időtartama: 210 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %
E) A vizsgafeladat megnevezése: Felfektetési rajz készítése ruhaipari tervező programmal
A vizsgafeladat ismertetése:
Véletlenszerűen választott tétel alapján, női ruházati termék alkatrészeinek felfektetése a rendelkezésre bocsátott alapanyag felületi sajátosságainak megfelelően, a megrendelés figyelembe vételével
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Ruhaipari alapanyagok és gyártmánytervezés
A vizsgafeladat ismertetése:
Ruhaiparban alkalmazott anyagfajták és feldolgozhatóságuk
Gyártmány- vagy modellrajz alapján szabásminta készítése
Gyártmány- vagy modellrajz alapján sorozatgyártás műszaki leírásának, technológiai tervezésének készítése
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Női ruhák cikktechnológiája és értékesítése
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a következő témaköröket tartalmazza:
Női ruhák cikktechnológiája (munka- és környezetvédelmi előírások, vállalkozási, fogyasztóvédelmi ismeretek)
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://www.nive.hu/ című weblapon érhetők el a Vizsgák menüpontban
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A
6.1.A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék
6.2.Próbafülke
6.3.Próba tükör
6.4.Próbababa
6.5.Terméktároló állvány, vállfával
6.6.Csomagolóanyagok
6.7.Szabászati berendezések, gépek, eszközök:
6.7.1.Szabászasztal
6.7.2.Tároló szekrények vagy polcok
6.7.3.Számítógép és perifériái
6.7.4.Ruhaipari tervező programok, eszközei és berendezései
6.7.5.Kardkéses szabászgép
6.7.6.Körkéses szabászgép
6.7.7.Álló szabászgép
6.7.8.Terítékleszorító csipeszek
6.7.9.Lyukasztó
6.7.10.Kézi ollók (szabász, kézimunka, papírvágó stb.)
6.7.11.Mérő-, jelölő- és rajzeszközök (méterrúd, mérőszalag, grafitceruza, szabókréta, körző, vonalzó, sablonok stb.)
6.7.12.Szabásmintapapír
6.8.Varrodai berendezések, gépek, eszközök:
6.8.1.Varrodai munkaszék
6.8.2.Varrógéptűk
6.8.3.Kézi varróeszközök (varrótűk, gyűszűk, gombostűk, varratbontó stb.)
6.8.4.Egyéb kézi eszközök (géptisztító ecset, olajozó, csavarhúzó stb.)
6.8.5.Huroköltésű ipari varrógép
6.8.6.Láncöltésű varrógép
6.8.7.Szegővarrógép (interlock)
6.8.8.Egyenes gomblyukvarrógép
6.8.9.Szemes gomblyukvarrógép
6.8.10.Gombfelvarró gép
6.8.11.Fedővarrógép
6.8.12.Rejtett szélfelvarró gép
6.8.13.Hímző varrógép
6.8.14.Kivarró (pikírozó) gép
6.8.15.Reteszelő gép
6.8.16.Cikcakk varrógép
6.9.Vasaló-berendezések, eszközök, gépek:
6.9.1.Vasalóállvány
6.9.2.Hőfokszabályzós kézi vasaló
6.9.3.Gőzvasaló
6.9.4.Vasalóprés
6.9.5.Síkragasztó prés
6.9.6.Segédeszközök (vasalópárnák, vasalófák, vasalóruha, kefe stb.)
6.10.Egyéb eszközök:
6.10.1.Szakoktatói asztal
6.10.2.Szakoktatói szék
6.10.3.Falitábla
6.10.4.Táblai rajzeszközök (vonalzók, körzők, kréta)
6.10.5.Kézmosó csap
6.10.6.Hulladékgyűjtő
6.10.7.Mentőláda
6.10.8.Modell- és alkatrész gyűjtemény
6.10.9.Szakkönyvek, tankönyvek, szakfolyóiratok, divatlapok
6.10.10.Munkanapló
6.10.11.Zárható öltöző és öltözőszekrények
6.10.12.Mikroszkóp, lupe, bontótű
6.10.13.Laboratóriumi eszközök – bunsen égő, üveg-, fém-, vagy porcelántálak
6.10.14.Anyagbeszerzéshez gépkocsi

7. EGYEBEK
A vizsgaremek értékelését a vizsgaszervező intézmény szakmai tanárai készítik értékelési szempontsor alapján, mely a vizsgadokumentáció részét képezi.
A részszakképesítés kiadásának feltétele, hogy a részszakképesítéshez tartozó vizsgafeladatok legalább 51%-ra teljesülnek.

A Női szabó tanfolyamra való jelentkezést az alábbi linken teheti meg.
A Női szabó tanfolyammal kapcsolatos kérdéseit az alábbi linken teheti fel.

Női szabó tanfolyam

OKJ Képzések, OKJ Tanfolyamok kapcsán:
A Női szabó tanfolyam, Tanfolyam OKJ Képzések vonatkozásában további információkat kaphat a következő linkre kattintva:  Tanfolyam OKJ Képzések.
Érdeklődhet, árajánlatot kérhet illetve kérdéseit felteheti az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu
Téma: Női szabó tanfolyam, Tanfolyam, Képzés, Tanfolyamok, Képzések, OKJ Tanfolyamok, OKJ Képzések, Olcsó OKJ Tanfolyamok, Olcsó OKJ képzések, Olcsó Tanfolyamok, Olcsó Képzések, Felnőttképzés

 

Női szabó tanfolyam

OKJ száma: 34 542 06 Jelentkezzen most!
Tanfolyam típusa: OKJ-s szakképesítő
Engedélyszám: E-000526/2014/A057

Érdekli a divat, imád szabni-varrni? Lelkesedik az trendek iránt, esetleg amatőr szinten már el is kezdett tevékenykedni? Kreatív hobbiját változtassa karrierré! A tanfolyam sikeres elvégzése után munkát tud vállalni, mint női szabó, lakástextil-készítő, ruhakészítő, mérték utáni szabó, átalakító szabó, készruhavarró.

Ha úgy érzi, a jövőben szívesen dolgozna a szakmában, jelentkezzen Női szabó OKJ Tanfolyamunkra! Kiváló szakemberek irányításával ismerkedhet meg a szabás-varrás fortélyaival. Felkészült szakmai oktatóink keze alatt sajátíthatja el egy versenyképes szakma rejtelmeit. Trénereink tudásuk legjavát adják át. Olyan ismereteket és rutint szerezhet, mellyel könnyen és zökkenőmentesen tud majd elhelyezkedni. Szakmája legyen hivatás!

Női szabó feladata a műszaki dokumentáció alapján, sorozat- és méretes női ruházati termékek gyártása, egyéb termékek, lakástextíliák készítése, ruházati termékek átalakítása, javítása. Megtanulhatják, hogyan kell méreteket venni és mérettáblázatokat értelmezni, illetve alap szabásmintát készíteni.

A képzés ideje alatt végigkísérjük, támogatjuk, folyamatosan tájékoztatjuk. OKJ Képzéseinken, tanfolyamainkon nincs rejtett költség. A tankönyvek jegyzeteit térítésmentesen Intézményünk biztosítja. A felmérés és a tananyag árát a részvételi díj tartalmazza.

Költséghatékony OKJ Képzést kaphat, garantáltan magas színvonalon! Intézményünk a mindenkori jogszabályi környezetnek megfelelően biztosít támogatást. Készséges, gyors munkatársaink és kiváló szakmai oktatóink segítik a résztvevőket, a beiratkozástól a bizonyítvány megszerzéséig.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a résztvevők államilag elismert OKJ bizonyítványt kapnak. EUROPASS a vizsga után igényelhető!

A Női szabó tanfolyamon az elméleti és a gyakorlati képzési helyszínt Intézményünk biztosítja. Pozíciójuknak köszönhetően vidékről is könnyen megközelíthetők. Infrastrukturális eszközökkel teljes mértékben felszereltek, az érvényben lévő jogszabályi feltételek szerint, ezáltal is segítve a képzésben résztvevőket a modulzáró vizsgák teljesítésében, és a sikeres szakmai záróvizsga megszerzésében.

Elkötelezett, magasan képzett oktatókkal, tanárokkal, szakemberekkel dolgozunk, akik lelkiismeretesen készítik fel a záróvizsgára. A Női szabó tanfolyam résztvevői kedvezményes áron juthatnak hozzá a képzéshez szükséges kiegészítő tananyagokhoz, ezért nem kell több tízezer forintot költeni jegyzetekre, tankönyvekre. Arra törekszünk, hogy a képzésben résztvevőknek minden eszközt és feltételt biztosítsunk az eredményes tanuláshoz és a sikeres vizsgákhoz.

Megszokott környezetben vizsgázhat, vizsga előkészítőkön vehet részt. A Női szabó tanfolyamon megszerzett OKJ-s bizonyítvány teljes mértékben egyenértékű az iskolarendszerű képzés keretében megszerzett bizonyítvánnyal. Mindkét oktatási rendszer esetében a képzés modulrendszerben történik.

A Női szabó tanfolyam célja:
Olyan felkészült szakemberek képzése, akik megállják helyüket az egyre erősödő munkaerő-piaci versenyben. Sikereket tudnak és akarnak elérni saját területükön, stabil megélhetést biztosítva ezzel. Képzésünk segítséget nyújt egy hiányszakma ismereteinek elsajátításához, és ezzel a munkavállalóvá váláshoz.

Női szabó tanfolyam – Jelentkezés feltétele:
– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Női szabó tanfolyam szakmai követelménymoduljai:
– 10113-16 Ruhaipari anyagvizsgálatok
– 10114-16 Ruhaipari gyártmánytervezés
– 10115-16 Textiltermékek összeállítása
– 10118-16 Lakástextíliák készítése
– 10120-16 Női ruhák készítése és értékesítése
– 11497-12 Foglalkoztatás I.
– 11499-12 Foglalkoztatás II.
– 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság

Női szabó tanfolyamhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig.  Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan,  minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Jelentkezzen most!

10% kedvezményt adunk, ha:

  • +1 fő jelentkezőt hoz magával, (több fő esetén további kedvezményben részesülhet)
  • már részt vett az “IOSZIA” Felnőttképzési Intézmény valamely tanfolyamán
  • egyszerre több tanfolyamra jelentkezik
  • GYED-en, GYES-en lévő résztvevő
  • regisztrált álláskereső résztvevő
  • nagycsaládos és családja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagja
  • a tanfolyam díját egy összegben a tanfolyam indítása előtt befizeti

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőséget is biztosítunk! Ha külföldi munkavállalást tervez, igényeljen Nemzetközi Europass bizonyítvány-kiegészítőt nálunk! Minimum 10 fő jelentkezése esetén egyéb kihelyezett helyszíneken is vállaljuk a képzés lebonyolítását.

Egy résztvevő több jogosultság esetén is csak egy kedvezményt vehet igénybe!
Női szabó tanfolyam – További információért kattintson ide!