Our Blog

0

Ifjúsági garancia program az ország hat konvergencia-régiójában, és hamarosan jelentkezhetnek majd a részvételre a közép-magyarországi térségben is az állást kereső fiatalok – jelentette be Czomba Sándor.

Elmondta: a kormány a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásból az első programok egyikeként elindította az ifjúsági garancia programot, erre a célra az Európai Uniótól 2017 végéig a 4 leghátrányosabb helyzetű régió – Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl – 15 milliárd forintot kapott, ehhez az összeghez a magyar kormány még mintegy 200 milliárd forintot tesz, hogy 2020-ig minden régióban működhessen a program.

Az államtitkár ismertette, hogy az ifjúsági garancia program több lépcsőben valósul meg, a tervek szerint 2017 végéig azokat a fiatalokat szólítják meg, akik legalább 6 hónapja, vagy azon túl regisztrált álláskeresők a rendszerben.Adataik szerint jelenleg Magyarországon 174 ezer fiatal lenne érintett a programban, az induláskor 3 ezer regisztrált fiatalnak ajánlották fel a munkaügyi szervezetek az ifjúsági garancia programba való belépés lehetőségét a hat konvergencia régióban – mondta az államtitkár. …

Képzések & Tanfolyamok -37 ezer 25 év alatti juthat képzésekhez, segítséghez.
Hírek & Információk – 220 milliárdos keret az Ifjúsági Garancia Program. Munkahely & Elhelyezkedés – Ön mire jelentkezne, és mit tanulna szívesen.

Ifjúsági Garancia ProgramFelnőttképzés  (MTI)

Translate »