Our Blog

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény az Élelmezésvezető szakmai képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk! Az Élelmezésvezető szakmai képzési programjában meghatározott tananyag elsajátítása után képes lesz a közétkeztetésben ellátásban részesülő különböző csoportok táplálkozásának megszervezésére a különböző diéták jellemzői alapján, a fogyasztható és tiltott élelmiszereinek figyelembevételével, a mindennapi munkája során a különböző korcsoportok és betegségben, allergiában szenvedők szükségleteinek azonosítására, a számukra tiltott és ajánlható élelmiszerek megismerésére és alkalmazására. Képes önállóan eldönteni az egyes diétákban adható vagy tiltott élelmiszereket, összeállítani az adott diétákra, betegségekre vonatkozó étlapot, a közétkeztetés által összeállított ételek tápanyag-összetételét kiszámolni, energiatartalmát meghatározza, allergénjeit azonosítja. Az élelmezésvezető irányítói, vezetői feladatokat lát el a közétkeztetés területén működő üzemegységben. Az élelmezés irányítása során megbeszéli a kollégákkal a feladatokat, kiadni a napi munkafeladatokat, kialakítani a munkarendet. Saját hatáskörében és felelősségkörében alkalmazza a munkaviszonyra vonatkozó jogszabályokat. A közétkeztetés rendszerében elhelyezi saját üzemét és alkalmazza a rá vonatkozó jogszabályokat. Az áruforgalmi feladatokat irányítja, minőségbiztosítási előírások alapján szervezi és felügyeli azokat. Elvégzi és felelősséget vállal a dokumentáció teljes körű elvégzésért és a dokumentumok tartalmáért. Folyamatosan képes követni a jogszabályi változásokat és a továbbképzési lehetőségeket. Önállóan elkészíti a közétkeztetésben készülő ételekre vonatkozóan a gyártmánylapot, tápértéket kiszámolja, allergéneket jelöli. Felelősséggel tartozik a tevékenységi körében használt vagyontárgyak, alapanyagok, eszközök, berendezések megóvásáért és azokkal való anyagi elszámolásért. A leltározás és a raktár-elszámoltatást irányítja és felelősséget vállal a tartalmáért, esetleges probléma esetén igyekszik annak hatékony és gyors kivizsgálására.
A betölthető munkakörök: Gazdasági, igazgatási, érdekképviseleti vezetők, törvényhozók 1332 Vendéglátó tevékenységet folytató egység vezetője Élelmezésvezető
Az Élelmezésvezető  képzés Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/B044) alapján folytatott szakmai képzés azonosító száma:  SzPk-00069-15-18 0 01 3

A képzés megkezdésének feltételei:

  • Iskolai előképzettség: szakiskolai középfokú végzettség
  • Szakmai előképzettség: a javaslatban szereplő, OKJ szerinti szakmacsoportba tartozó szakképesítés(ek), éspedig
    54 11 01 Vendéglátásszervező-vendéglős,
    35 811 02 Vendéglátó-üzletvezető,
    34 811 04 Szakács, Vendéglátóipari ágazati szakmai érettségi végzettség
    55 812 01 0010 55 02 Vendéglátó szakmenedzser vagy a végzettségeknek megfelelő jogelőd szakképesítések
  • Egészségügyi alkalmassági követelmények szükséges éspedig: Egészségügyi alkalmassági igazolás
  • Előírt gyakorlati idő: Vendéglátó üzletben vagy közétkeztetésben megszerzett 2 éves szakmai gyakorlat.
  • Egyéb feltételek: Alapvető informatikai ismertekkel rendelkezik (szövegszerkesztés, internethasználat, Excel)

A szakmai programkövetelmény moduljai:
SzPk-00069-15-18 0 01 3 /M-01 Egészséges és diétás életmódra vonatkozó táplálkozási és élelmiszer ismeretek
SzPk-00069-15-18 0 01 3 /M-02 Élelmezésvezetői tevékenységek
SzPk-00069-15-18 0 01 3 /M-03 Higiéniai és munkavédelmi ismeretek

Elmélet/gyakorlat aránya: 60%-elmélet, 40%-gyakorlat
A képzés óraszáma: 200 óra

A szakmai végzettség megszerzését igazoló dokumentum/Tanúsítvány kiadásának feltételei:
– a képzés felnőttképzési szerződésben megjelölt óraszámának hetven százalékán való részvétel, és
– a szakmai záró beszámoló sikeres teljesítése
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

 Élelmezésvezető Tanfolyam