Category: Egyéb szakmai képzés

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Húsgalamb-tenyésztési alapismeretek képzést. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk! A Húsgalamb-tenyésztési alapismeretek képzési programjában meghatározott tananyag elsajátításának célja: A résztvevő ismerje meg a húsgalamb-tenyésztés alapjait. Az elsajátított ismeretek birtokában legyen képes egy húsgalamb-tartó telep működésében való szakszerű közreműködésre. A program közvetett célja a vidék népességmegtartó képességének javítása. Kiemelten fontos, hogy az ott élő emberek otthon is végezhető mezőgazdasági tevékenységet folytathassanak, amellyel plusz jövedelemhez juthatnak. A húsgalamb-tartás az öngondoskodási képességet erősíti, továbbá segíti az állattenyésztés, az agrárpálya iránti érdeklődés felkeltését is.
Húsgalamb-tenyésztési alapismeretek képzés Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/D027) alapján folytatott egyéb, kompetencia alapú képzés.

A képzés megkezdésének feltételei:

  • Iskolai előképzettség: nem szükséges

Húsgalamb-tenyésztési alapismeretek tanfolyam tananyagegységei:
Húsgalamb-tenyésztési alapismeretek

A képzés óraszáma: 30 óra

A szakmai végzettség megszerzését igazoló dokumentum/Tanúsítvány kiadásának feltételei:
– a képzés felnőttképzési szerződésben megjelölt óraszámának hetven százalékán való részvétel, és 
– a szakmai záró beszámoló sikeres teljesítése
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahely keresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

Húsgalamb-tenyésztési alapismeretek

Adatvédelmi alapismeretek

Jelentkezzen most!
A tanfolyam típusa: Egyéb kompetencia alapú képzés
Engedély: E-000526/2014/D034

Az Adatvédelmi alapismeretek tanfolyam Célja:
A képzésben résztvevő megszerezze az adatvédelmi alapismereteket. A képzés célja az adatvédelmi tudatosság erősítése. Az adatkezelő illetőleg adatfeldolgozó szervezeteken belül az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában közreműködő munkavállalók megfelelő felkészültségének megalapozása.

Az Adatvédelmi alapismeretek tanfolyamon Tanegységei:
– Információs alapjogok, kapcsolódó alapfogalmak
– A természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő elvek
– A természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő szabályok
– Adatkezelés céljai, szempontrendszerei
– Az adatkezelés jogszerűségének ismérvei
– Az adatkezelés érintettjeinek jogai

 

Mindenben, az adminisztrációs feladatoktól kezdve egészen a vizsgáig törekszünk a képzésben résztvevők maximális elégedettségére. A képzés alatt végigkísérjük, támogatjuk, folyamatosan tájékoztatjuk.

Az Adatvédelmi alapismeretek tanfolyamon az elméleti és a gyakorlati képzési helyszínt is biztosítjuk, melyek jó pozíciójuknak köszönhetően vidékről is könnyen megközelíthetők, infrastrukturális eszközökkel vannak felszerelve az érvényben lévő jogszabályi feltételek szerint, ezáltal is segítve a tanfolyamon a képzésben résztvevőket a modulzárók teljesítéséhez, és a sikeres záróvizsga megszerzéséhez. Kiváló oktatókkal, tanárokkal, szakemberekkel dolgozunk, akik lelkiismeretesen készítik fel a vizsgára, illetve a tudás elsajátítása mellett együttesen segítik és támogatják Önt. Az Adatvédelmi alapismeretek tanfolyam résztvevői kedvezményes áron juthatnak hozzá a képzéshez szükséges kiegészítő tananyagokhoz, ezért nem kell több tízezer forintot költeni gyorsan elavuló jegyzetekre, tankönyvekre. Tananyagaink segítségével még inkább arra törekszünk, hogy a képzésben résztvevőknek minden eszközt és feltételt biztosítsunk a sikeres tanuláshoz és vizsgákhoz.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Jelentkezzen most!

10% kedvezményt adunk, ha:

  •  + 1 fő jelentkezőt hoz magával, (több fő esetén további kedvezményben részesülhet)!
  • már részt vett az “IOSZIA” Felnőttképzési Intézmény valamely tanfolyamán!
  • egyszerre több tanfolyamra jelentkezik!
  • GYED-en, GYES-en lévő!
  • regisztrált álláskereső!
  • nagycsaládos és családja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagja!
  • a tanfolyam díját egy összegben a tanfolyam indítása előtt befizeti!

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőséget is biztosítunk! Minimum 10 fő jelentkezése esetén egyéb kihelyezett helyszíneken is vállaljuk a képzés lebonyolítását.

Egy résztvevő több jogosultság esetén is csak egy kedvezményt vehet igénybe!
Adatvédelmi alapismeretek – További információkért kattintson ide!

Adatvédelmi képviselői ismeretek

Jelentkezzen most!
A tanfolyam típusa: Egyéb kompetencia alapú képzés
Engedély: E-000526/2014/D035

Az Adatvédelmi alapismeretek tanfolyam Célja:
A képzésben résztvevő megszerezze az adatvédelmi képviselői alapismereteket. A képzés célja az adatvédelmi tudatosság erősítése. Az adatkezelő illetőleg adatfeldolgozó szervezeteken belül az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában közreműködő munkavállalók megfelelő felkészültségének megalapozása.

Az Adatvédelmi alapismeretek tanfolyamon Tanegységei:
– Adatvédelmi elvek
– Adatvédelmi célok és jogalapok
– Adatvédelmi szabályozás
– Az adatvédelmi képviselő kijelölése
– Az adatvédelmi képviselő jogállása, munkaköre
– Az adatvédelmi képviselő feladatai

 

Mindenben, az adminisztrációs feladatoktól kezdve egészen a vizsgáig törekszünk a képzésben résztvevők maximális elégedettségére. A képzés alatt végigkísérjük, támogatjuk, folyamatosan tájékoztatjuk.

Az Adatvédelmi képviselői ismeretek tanfolyamon az elméleti és a gyakorlati képzési helyszínt is biztosítjuk, melyek jó pozíciójuknak köszönhetően vidékről is könnyen megközelíthetők, infrastrukturális eszközökkel vannak felszerelve az érvényben lévő jogszabályi feltételek szerint, ezáltal is segítve a tanfolyamon a képzésben résztvevőket a modulzárók teljesítéséhez, és a sikeres záróvizsga megszerzéséhez. Kiváló oktatókkal, tanárokkal, szakemberekkel dolgozunk, akik lelkiismeretesen készítik fel a vizsgára, illetve a tudás elsajátítása mellett együttesen segítik és támogatják Önt. Az Adatvédelmi képviselői ismeretek tanfolyam résztvevői kedvezményes áron juthatnak hozzá a képzéshez szükséges kiegészítő tananyagokhoz, ezért nem kell több tízezer forintot költeni gyorsan elavuló jegyzetekre, tankönyvekre. Tananyagaink segítségével még inkább arra törekszünk, hogy a képzésben résztvevőknek minden eszközt és feltételt biztosítsunk a sikeres tanuláshoz és vizsgákhoz.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Jelentkezzen most!

10% kedvezményt adunk, ha:

  •  + 1 fő jelentkezőt hoz magával, (több fő esetén további kedvezményben részesülhet)!
  • már részt vett az “IOSZIA” Felnőttképzési Intézmény valamely tanfolyamán!
  • egyszerre több tanfolyamra jelentkezik!
  • GYED-en, GYES-en lévő!
  • regisztrált álláskereső!
  • nagycsaládos és családja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagja!
  • a tanfolyam díját egy összegben a tanfolyam indítása előtt befizeti!

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőséget is biztosítunk! Minimum 10 fő jelentkezése esetén egyéb kihelyezett helyszíneken is vállaljuk a képzés lebonyolítását.

Egy résztvevő több jogosultság esetén is csak egy kedvezményt vehet igénybe!
Adatvédelmi képviselői ismeretek tanfolyam – További információkért kattintson ide!

7. osztályos felzárkóztató képzés (340 óra, 30 % hiányzás)

Jelentkezzen most!
A tanfolyam típusa: Egyéb kompetencia alapú képzés
Engedély: E-000526/2014/D032

Magyarországon az általános iskola befejezéséig nem, vagy csak hiányosan fejlődnek ki  azok az alapkompetenciák, melyek a továbbtanuláshoz, a különféle szakmák elsajátításához, valamint az élethosszig tartó tanuláshoz szükségesek. Ezt a hiányt hivatott részben pótolni a 6. osztályt befejezettek számára ez a tanfolyam. A tartalomközpontú oktatásról a kompetenciák, azaz a képességek, készségek és az alkalmazásképes tudás fejlesztésére a cél, hiszen elsősorban ezek révén válhat bárki képessé az egész életen át tartó tanulásra. (tovább…)

6. osztályos felzárkóztató tanfolyam

Jelentkezzen most!
A tanfolyam típusa: Egyéb kompetencia alapú képzés
Engedély: E-000526/2014/D031

Magyarországon az általános iskola befejezéséig nem, vagy csak hiányosan fejlődnek ki  azok az alapkompetenciák, melyek a továbbtanuláshoz, a különféle szakmák elsajátításához, valamint az élethosszig tartó tanuláshoz szükségesek. Ezt a hiányt hivatott részben pótolni a 5. osztályt befejezettek számára ez a tanfolyam. A tartalomközpontú oktatásról a kompetenciák, azaz a képességek, készségek és az alkalmazásképes tudás fejlesztésére a cél, hiszen elsősorban ezek révén válhat bárki képessé az egész életen át tartó tanulásra.

6. osztályos felzárkóztató tanfolyam – Jelentkezés feltétele:
− Befejezett általános 5. osztály és a tankötelezettség betöltése

6. osztályos felzárkóztató tanfolyam célja:
Képes az általános iskolai 6. osztályának befejezésére és a továbbiakban az általános iskolai végzettséget megszerezni, hogy ezzel  részt vehessen majd a szakmai és egyéb képzéseken, amelyeknél a befejezett 8. osztály a bemeneti feltétel.

6. osztályos felzárkóztató tanfolyam tananyagegységei:
– Matematika
– Magyar irodalom
– Anyanyelv, kommunikáció
– Történelem és állampolgári ismeretek
– Földrajz
– Erkölcstan

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

A 6.osztályos tanfolyamon az elméleti és a gyakorlati képzési helyszínt is biztosítjuk, melyek jó pozíciójuknak köszönhetően vidékről is könnyen megközelíthetők, infrastrukturális eszközökkel vannak felszerelve az érvényben lévő jogszabályi feltételek szerint, ezáltal is segítve a tanfolyamon a képzésben résztvevőket a modulzárók teljesítéséhez, és a sikeres záróvizsga megszerzéséhez. Kiváló oktatókkal, tanárokkal, szakemberekkel dolgozunk, akik lelkiismeretesen készítik fel a vizsgára, illetve a tudás elsajátítása mellett együttesen segítik és támogatják Önt. A 6. osztályos tanfolyam résztvevői kedvezményes áron juthatnak hozzá a képzéshez szükséges kiegészítő tananyagokhoz, ezért nem kell több tízezer forintot költeni gyorsan elavuló jegyzetekre, tankönyvekre. Tananyagaink segítségével még inkább arra törekszünk, hogy a képzésben résztvevőknek minden eszközt és feltételt biztosítsunk a sikeres tanuláshoz és vizsgákhoz.

Megszokott környezetben vizsgázhat, vizsgafelkészítőkön vehet részt.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Jelentkezzen most!

10% kedvezményt adunk, ha:

  •  + 1 fő jelentkezőt hoz magával, (több fő esetén további kedvezményben részesülhet)!
  • már részt vett az “IOSZIA” Felnőttképzési Intézmény valamely tanfolyamán!
  • egyszerre több tanfolyamra jelentkezik!
  • GYED-en, GYES-en lévő!
  • regisztrált álláskereső!
  • nagycsaládos és családja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagja!
  • a tanfolyam díját egy összegben a tanfolyam indítása előtt befizeti!

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőséget is biztosítunk! Minimum 10 fő jelentkezése esetén egyéb kihelyezett helyszíneken is vállaljuk a képzés lebonyolítását.

Egy résztvevő több jogosultság esetén is csak egy kedvezményt vehet igénybe!
6.osztályos tanfolyam – További információkért kattintson ide!

8. osztályos felzárkóztató képzés (340 óra, 30 % hiányzás)

Jelentkezzen most!
A tanfolyam típusa: Egyéb kompetencia alapú képzés
Engedély: E-000526/2014/D033
Az általános iskolai végzettség megszerzése azoknak fontos, akik egyáltalán  nem rendelkeznek, vagy részben rendelkeznek az általános iskola elvégzéséhez szükséges kompetenciákkal és készségekkel, terveznek a továbbiakban részt venni a szakmai és egyéb képzéseken, amelyeknél a befejezett 8. osztály a bemeneti feltétel. Azoknak szóló tanfolyam, akik végre saját maguk szeretnék irányítani életüket, akikkel nem történnek a dolgok…., nem félnek a változtatástól, változástól. Aki az új és jó megoldást keresi, szemléletváltásra kész, kiutat keres.

8. osztályos felzárkóztató képzés (340 óra, 30 % hiányzás) – Jelentkezés feltétele:
−Befejezett általános 7. osztály és a tankötelezettség betöltése

A 8.osztályos felzárkóztató tanfolyam célja:
Képes az általános iskolai végzettséget megszerezni, hogy ezzel a továbbiakban részt vehessen szakmai és egyéb képzéseken, amelyeknél a befejezett 8. osztály a bemeneti feltétel.

A 8.osztályos felzárkóztató tanfolyam szakmai követelménymoduljai:

– Matematika
– Magyar irodalom
– Magyar nyelv
– Történelem
– Kémia
– Fizika
– Földrajz
– Biológia

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

8. osztályos képzésen az elméleti és a gyakorlati képzési helyszínt is biztosítjuk, melyek jó pozíciójuknak köszönhetően vidékről is könnyen megközelíthetők, infrastrukturális eszközökkel vannak felszerelve az érvényben lévő jogszabályi feltételek szerint, ezáltal is segítve a tanfolyamon a képzésben résztvevőket a modulzárók teljesítéséhez, és a sikeres vizsga megszerzéséhez. Kiváló oktatókkal, tanárokkal, szakemberekkel dolgozunk, akik lelkiismeretesen készítik fel a vizsgára, illetve a tudás elsajátítása mellett együttesen segítik és támogatják Önt. A 8. osztályos tanfolyam résztvevői kedvezményes áron juthatnak hozzá a képzéshez szükséges kiegészítő tananyagokhoz, ezért nem kell több tízezer forintot költeni gyorsan elavuló jegyzetekre, tankönyvekre. Tananyagaink segítségével még inkább arra törekszünk, hogy a képzésben résztvevőknek minden eszközt és feltételt biztosítsunk a sikeres tanuláshoz és vizsgákhoz.

Megszokott környezetben vizsgázhat, vizsgafelkészítőkön vehet részt.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Jelentkezzen most!

10% kedvezményt adunk, ha:

  •  + 1 fő jelentkezőt hoz magával, (több fő esetén további kedvezményben részesülhet)!
  • már részt vett az “IOSZIA” Felnőttképzési Intézmény valamely tanfolyamán!
  • egyszerre több tanfolyamra jelentkezik!
  • GYED-en, GYES-en lévő!
  • regisztrált álláskereső!
  • nagycsaládos és családja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagja!
  • a tanfolyam díját egy összegben a tanfolyam indítása előtt befizeti!

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőséget is biztosítunk! Minimum 10 fő jelentkezése esetén egyéb kihelyezett helyszíneken is vállaljuk a képzés lebonyolítását.

Egy résztvevő több jogosultság esetén is csak egy kedvezményt vehet igénybe!
8. osztályos felzárkóztató tanfolyam – További információkért kattintson ide!

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Dolgozók felkészítése és szemléletformálása képzést. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Képzési kör: D képzési kör

Képzés megnevezése: Dolgozók felkészítése és szemléletformálása

Engedélyszám: E-000526/2014/D040

A képzés célja:

  • a Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal című projektben érintett szakemberek (pl. orvos, védőnő, pedagógus stb.) megismerjék és megértsék a projekt céljait és fontosságát
  • jó együttműködés alakuljon ki a megvalósítás helyszínén dolgozó szakemberek és a szakmai megvalósítók között

A képzés célcsoportja: 

  • A Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal című projektben érintett szakemberek helyi pedagógusok, önkormányzati dolgozók, orvosok, védőnők, családgondozók és szakmai megvalósítók

A képzés során megszerezhető kompetenciák:

  • A résztvevő együttműködési képessége fejlődik
  • Megismeri a a Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal című projekt céljait, célcsoportjait és szolgáltatásait, a kapcsolódó feladatokat, folyamatokat és módszertanokat
  • Alkalmazni tudja az ügyfélkezelés eszközeit
  • Fejlődik konfliktuskezelési és asszertív kommunikációs kompetenciáiban

A programba való bekapcsolódás feltételei: 

  • Iskolai végzettség: érettségi végzettség
  • Egyéb feltételek: Támogatott képzések esetén a támogatási szerződésben/ együttműködési megállapodásban a megrendelővel kötött szolgáltatási szerződésben további feltételek szerepelhetnek

Tervezett képzési idő:

  • Elmélet: 10 óra
  • Gyakorlat: 30 óra
  • Összes óraszám: 40 óra

A tananyagegységek:

  • Együttműködés, szakmai és módszertani felkészítés
  • Ügyfélkezelési és konfliktus kezelési készségek fejlesztése, rendszerszemlélet kialakítása
  • Kommunikációs készségek fejlesztése, munkáltatói kapcsolatépítés
  • Felkészülés a Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal című projekt szolgáltatási és adminisztratív teendőire
0

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning képzést. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning Tanfolyam képzési programjában meghatározott tananyag elsajátításának célja: a képzés során a résztvevők gyakorlati feladatokon, konkrét szituációk begyakorlásán keresztül fejlesztik stressz-és konfliktuskezelési képességeiket. A képzés során a résztvevők megtapasztalják saját stressz kezelési és konfliktus feloldási stílusukat. A képzés során a résztvevők elsajátítják a tudatos kommunikáció eszközeit. Fejlesztik kifejezőkészségüket, a meghallgatás képességét. Megismerik a non-verbális kommunikáció jelzéseit, és képessé válnak azok értelmezésére. Fejlesztik a kommunikációs készségeiket a feszültséggel teli helyzetekben. Tudatosítják magukban a kommunikáció minőségének fontosságát, mint az eredményesség egyik zálogát, ennek érdekében fejlesztik kommunikációs stílusukat.

A Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/D017) alapján folytatott egyéb, kompetencia alapú képzés.

A képzés megkezdésének feltételei:

 Iskolai végzettség: betöltött tankötelezettség
Szakmai végzettség: nem szükséges
Szakmai gyakorlat: nem szükséges
Egészségügyi alkalmasság: nem szükséges
Előzetesen elvárt ismeretek: nem szükséges
Egyéb feltételek: nem szükséges

Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning tanfolyam tananyagegységei:

– Stresszkezelés és konfliktusfeloldás
– A kommunikáció alapjai

A szakmai végzettség megszerzését igazoló dokumentum/Tanúsítvány kiadásának feltételei:
a képzési óraszámok 80%-án történő részvétel
– a képzés végén a záró feladatlapok minimum 51%-os teljesítése.

A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahely keresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning, Tanfolyam

0

Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning, tanfolyam

 Jelentkezzen most!
A tanfolyam típusa: Egyéb szakmai képzés
Engedélyszám: E-000526/2014/D017

A megoldatlan konfliktusok a munkahelyen hatással vannak a szervezeti teljesítményre és gyakran ahhoz vezetnek, hogy emberek otthagyják a szervezetet. A tréning egy együttműködésen alapuló  modellre épül, hatékony konfliktuskezelés nélkülözhetetlen technikáit mutatja be annak érdekében, hogy a konfliktus inkább lehetőséget teremthessen, mint krízist.

Lehetőség a konfliktushelyzetek megelőzéséhez, elemzéséhez, kezelési/megoldási folyamatának módszereihez, a konfliktuskezeléshez szükséges képességek feltárásához/fejlesztéséhez, valamint a konfliktuskezelés tanításához/tanulásához kapcsolódó tudás mozgósítása, megerősítése, kiegészítése, a résztvevők tapasztalják meg, majd a saját tárgyalási helyzetükre vonatkozóan alkalmazzák a problémamegoldó esettanulmányok és készségfejlesztő szerepjátékok keretében kipróbálják az eszközök használatát. Azonosíthatják saját stílusukat, tudatosíthatják a többi stílus jellemzőit és megtanulhatnak közelíteni azokhoz, illetve megtanulhatják előre felmérni, hogy vajon a másik viselkedése mikor és miért vezethet konfliktushoz, mik lesznek a tipikus reakciói. A képzés eredményeképpen a résztvevők olyan tudás, készségek, eszközök és technikák ismeretére tesznek szert, amelyek révén hatékonyabban tudják kezelni az embereket, fel tudják mérni előre a helyzeteket és meg tudják előzni, vagy konstruktívan tudják kezelni a konfliktusokat, ezáltal harmonikusabb együttműködést teremtenek és versenyelőnyt biztosítanak szervezeteik számára.

Konfliktus kezelő és kommunikációs tréningre jelentkezés feltétele:

Iskolai végzettség: betöltött tankötelezettség
Szakmai végzettség: nem szükséges
Szakmai gyakorlat: nem szükséges
Egészségügyi alkalmasság: nem szükséges
Előzetesen elvárt ismeretek: nem szükséges
Egyéb feltételek: nem szükséges

Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning célja:

A képzés során a résztvevők gyakorlati feladatokon, konkrét szituációk begyakorlásán keresztül fejlesztik stressz-és konfliktuskezelési képességeiket. A képzés során a résztvevők megtapasztalják saját stressz kezelési és konfliktus feloldási stílusukat. A képzés során a résztvevők elsajátítják a tudatos kommunikáció eszközeit. Fejlesztik kifejezőkészségüket, a meghallgatás képességét. Megismerik a non-verbális kommunikáció jelzéseit, és képessé válnak azok értelmezésére. Fejlesztik a kommunikációs készségeiket a feszültséggel teli helyzetekben. Tudatosítják magukban a kommunikáció minőségének fontosságát, mint az eredményesség egyik zálogát, ennek érdekében fejlesztik kommunikációs stílusukat.

Konfliktus kezelő és kommunikációs tréning tananyagegységei:

– Stresszkezelés és konfliktusfeloldás
– A kommunikáció alapjai

Megszokott környezetben vizsgázhat, vizsgafelkészítőkön vehet részt.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Jelentkezzen most!

10% kedvezményt adunk, ha:

  •  + 1 fő jelentkezőt hoz magával, (több fő esetén további kedvezményben részesülhet)!
  • már részt vett az “IOSZIA” Felnőttképzési Intézmény valamely tanfolyamán!
  • egyszerre több tanfolyamra jelentkezik!
  • GYED-en, GYES-en lévő!
  • regisztrált álláskereső!
  • nagycsaládos és családja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagja!
  • a tanfolyam díját egy összegben a tanfolyam indítása előtt befizeti!

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőséget is biztosítunk! Minimum 10 fő jelentkezése esetén egyéb kihelyezett helyszíneken is vállaljuk a képzés lebonyolítását.

Egy résztvevő több jogosultság esetén is csak egy kedvezményt vehet igénybe!
Konfliktus kezelő és kommunikációs tréningről további információkért kattintson ide!